Reggelizzünk? És hányszor együnk egy nap?
2016. június 03. írta: FitLife

Reggelizzünk? És hányszor együnk egy nap?

american-food-middle-estonia-46ea04be2173ce0e52d5123a59564527.jpg

Reggelizz vagy ne? Többször egyél egy nap vagy csak egyszer? Nézzünk néhány reggeli ötletet és gondolatot a reggeli torna mellé, valamint a többszöri étkezést is átvesszük.

Nem is foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, mert nem gondoltam, hogy írni kellene róla, viszont a minap olvastam egy cikket, igaz, még tavalyi írás volt, de csak most került elém. Ebben éppen a reggeli fontosságát cáfolták több kutatási eredményre hivatkozva, melyekben az volt a lényeg, hogy a teszt ideje alatt, akik nem reggeliztek, illetve akik kevesebbszer, de sokat ettek, semmilyen élettani hátrányba nem kerültek. „Nagy az Isten állatkertje, de alacsony a kerítés”, tartja ugye az ősi mondás. Milyen igaz!

Szeretném az elején leszögezni, hogy nem kívánok tudományos magyarázatot adni ezekre a kérdésekre, olyanból rengeteget olvasni pro és kontra. Csupán értelmes megközelítésbe szeretném helyezni ezt a két kérdést, ami megosztja az embereket.

A reggeli fontosságáról 

A cikkíró határozott elképzelése az volt, hogy ez egy több évtizedes átverés, ahol a reggelit gyártók ezekkel az ijesztgetésekkel akartak rávenni minket, hogy vegyük a terméküket:

  • „akik nem reggeliznek, hajlamosabbak a keringési betegségekre;
  • a reggeli étkezés felgyorsítja az anyagcserét;
  • aki nem reggelizik, az később többet eszik és elhízik;
  • aki elhízik, meghal;
  • aki reggelizik, jobban teljesít az iskolában, tehát okosabb lesz. „

 cereal-556786_1280.jpg

Szerinte ez mind hülyeség és igenis felesleges reggelizni. Kérdem én: ki a tököm mondta, hogy reggelire csak ezeket a szaros gabonapelyheket eheted? Senki. Reggeli ötletnek ezek a cukros dolgok a legrosszabbak. Az, hogy otthon ezt kaptad anyutól, lehet azért volt, mert eljárt dolgozni, hogy meg tudja venni neked a számítógépet és tudja fizetni az internetet, hogy utána okosakat írhass másoknak és nem volt ideje. Vagy egyszerűen csak nem volt kedve rád főzni.

Megcáfolták azt is miszerint „reggel érdemes gyorsan felszívódó szénhidrátot fogyasztani”. Ez egy helyes lépés volt, ugyanis ez tényleg baromság. Viszont az indok, amellyel ők ezt leszavazták: a gyorsan felszívódó szénhidrátok, gyorsan felszívódnak és utána hamar éhesek leszünk. Na, ez nekem végképp betett. Remek szakértői képességeiket megcsillogtatva, biztosan olvasók ezrei megelégedtek ezzel a mondattal.

Szintén hülyeségnek titulálták a sokszor keveset étkezési formát. Arra a kutatásra hivatkoztak, ahol két csoport volt, mind a kettő ugyan annyi ételt kapott egy napra, viszont az egyik 5 fele elosztva ehette meg, a másik egyszerre. Itt kimutatták, hogy energiaegyensúly tekintetében nincs különbség, ergo ez is felesleges, mert semmivel sem egészségesebbek a többször evők. Ennél a résznél már igazából meg se lepődtem, szemem se rezzent ezeket a mondatokat olvasva. Nem írták mennyi ideig tartott a kutatás, de nem hiszem, hogy túl sokáig.

hamburger-1277864_1280.jpg

Reggelizzünk-e és hányszor együnk egy nap?

Normálisabb megközelítésből nézve, tényleg ne együnk reggel gyorsan felszívódó szénhidrátot, (meg amúgy sem, csak edzés után ajánlott) de leginkább azért ne, mert ébredés után alacsony a vércukorszintünk és a gyors szénhidrát zsírként fog lerakódni és hosszútávon elhízunk, valamint kiváltjuk belépőnket az inzulinrezisztencia felé.

Elhízni sem azért fogunk, mert kihagyjuk a reggelit és utána többet eszünk, bepótolva azt. A szervezetünk nagyon okos és jót akar nekünk, ezért ha nem jutunk sokáig táplálékhoz, ő ezt megjegyzi és felkészül arra, hogy a következő alkalommal, amikor eszünk ő nem használ fel mindent, hanem elkezd raktározni. Azok a kis raktárak pedig ott vannak rajtunk, kívülről jól látható helyeken, az pedig már genetika, hogy kinek hova megy több zsír. Van, aki az „integető háj” csoportba tartozik, vannak az „úszógumisok”, fenekére hízók és így tovább. Utána meg az elhízás (persze a kóros) halálhoz vezethet egészségügyi okokból, például ugye a keringési betegségek, ami az első pont. Minden étkezésre igaz, hogy a megfelelő tápanyagokat kell bevinni, pár mondat múlva erről is lesz szó. 

Az étkezések gyakorisága már érdekes és megosztó téma. Aki nem tudná mi a harcosok étrendje annak a lényeg: naponta egyszer esznek, este, de akkor szinte bármennyit. Tehát erre az étkezési formára már külön név és marketing lett kitalálva, emberek ezrei használják ezt a módszert világszerte sikeresen és állítják milyen jó eredményeket értek el vele. Nem mondom, hogy nem működhet, rövid ideig próbáltam, nekem nem vált be, nem bírom ki, hogy egész nap ne egyek. Meg azt se tudom elképzelni, hogy a szervezet raktározási funkciója miatt ne alakuljon ki egy magasabb testzsír százalékkal rendelkező testalkat, mint a többszöri étkezésnél. Persze, hallani logikus érveket mellette, de ugyan úgy ellene is. A másik az edzés előtti és utáni étkezés. Én magam teljesen rapszodikus időpontokban tudok edzeni és nem bírnám ki, hogy reggel éhgyomorra végezzem el (próbáltam, többször le is esett a vércukrom és meg kellett szakítanom az edzést) van, aki meg gond nélkül le tud edzeni. Az edzés utáni étkezés pedig a másik, a kiürült szervezetet vissza kell tölteni, edzés után még jobban megéhezek, muszáj ennem.

Akkor most hányszor együnk egy nap?

Nagyon jó kérdés. Rengeteg kutatás és vizsgálat foglalkozott ezzel a témával, vannak érvek és ellenérvek minden oldalon. Viszont ha megfigyeljük azt, hogy nincs egységesen bevált megoldás ebből sem, akkor újfent előjön az, amit már többször leírtam: szervezetfüggő, mindenkinek más válik be. Próbáljuk ki mindegyik módszert. Én magam próbáltam a két végletet, mostanában az egyre inkább bevált aranyközépút felé vettem az irányt, illetve erre kényszerültem. Muszáj ennem edzés előtt és után, ez a fix. Az ezeken kívüli étkezéseket amennyire lehet, elosztom, de már nem csinálok belőle akkora problémát, ha nem tudok enni 3-4 órán át. Pont ehhez van egy gondolatom: azt azért vegyük figyelembe, hogy az ilyen kutatások minden esetben átlagembereket vesznek alapul. Egyik esetben sem láttam még olyat, hogy aktív sportolókat vagy fizikai munkát végzőket tesztelgettek. Az élsportolók többsége is a napi többszöri étkezést részesíti előnyben, ezzel biztosítva a folyamatos vércukorszintet, a raktározási folyamat megakadályozását, jó közérzetet és a megfelelő koncentrációt.

o.jpg

Mit együnk?

Van olyan megközelítés is miszerint a hangsúly a bevitt tápanyag mennyiségén, minőségén és a makro tápanyagok (fehérje, szénhidrát, zsír) arányán van, nem az étkezések számán. Számomra most ez a legideálisabb megközelítés. Ami fontos az a rendszeresség lenne, de nagyon sokan (köztük én is) nem tudják betartani azt, hogy rendszert vigyenek az életükbe. Volt olyan időszakom, amikor ez sikerült, mindig ugyan akkor volt az első étkezésem, aztán edzettem (szeretek a nap délelőtti részében edzeni, megvan a megfelelő energiám olyankor és utána már csak a regenerálódásra és az étkezésre kell figyelni, ja meg persze a főnököm utasításaira) ezt követően mindig ugyan akkor tudtam enni és pihenni. Érezhető volt a fejlődésem, kiegyensúlyozottabb is voltam, szóval tényleg jobb volt. Viszont ha ezt nem tudjuk kialakítani, akkor a többi lényeges dolgot kell fokozottabban betartani.

  • Figyeljünk a tápanyag mennyiségére. Értem én, hogy sokan nem akarnak/nem tudnak azzal foglalkozni, hogy kiszámolják a tápanyagszükségletüket és ehhez alakítsák a megfelelő étkezésüket. De muszáj. Ahogy utána a minél jobb eredmény érdekében azt betartani is. Nem mondom, hogy minden nap ugyan annyit kell enni, mert erre is vannak módszerek, a szénhidrát hullámoztatás például, de valami rendszeresség kell bele.
  • Figyeljünk a tápanyag minőségére. Ne együnk fehér lisztes pékárut, gabonapelyheket meg gyorséttermi kaját és a többi vackot. Én nem teszek különbséget a napszakok közötti étkezéseknél, ugyan úgy szoktam napi első kajálásnál (reggeli) azt enni, amit később a nap folyamán. Lehetőlég lassan felszívódó szénhidrátokat válasszunk, próbáljuk kerülni az állati-, valamint a hidrogénezett növényi zsírokat, melyek az egészséges életmód lépései.
  • Figyeljünk a tápanyag arányra. Itt visszakanyarodnék egy előző mondatomhoz, ahol a makro tápanyagokat említettem. Próbáljunk fehérje dúsan étkezni és minőségi szénhidrátokat, valamint zsírokat bevinni mellette. Itt is felmerülnek olyan kutatások és vizsgálatok, melyek szerint a fehérje dús (főleg állati) mennyire nem is jó és a vegák sokkal egészségesebbek. Ezt most inkább hagyjuk.

Összefoglalva a lényeget, ha erre a három pontra odafigyelünk és kialakítunk egy rendszert az életünkben, akár étkezés tekintetében, de lehetőleg minden szempontból, akkor hosszútávon testünk mindenképpen meghálálja azt a figyelmet és energiát, melyet beáldozunk. 

Olvastad a blog többi cikkét is? Na, és a Facebookot?

A bejegyzés trackback címe:

https://fitlife.blog.hu/api/trackback/id/tr648764258
süti beállítások módosítása