Az 5 legjobb sportfilm 2015-16
2016. július 06. írta: FitLife

Az 5 legjobb sportfilm 2015-16

filmek16.jpg

Néha kell egy kis pihenés is, amikor nem állandóan edzünk vagy az edzésen gondolkozunk. Viszont nem szeretnénk elszakadni a témától? Akkor válasszunk sporttal kapcsolatos filmeket! Szeretjük a filmeket, ez vitathatatlan, sokat járunk moziba, letöltünk a netről, videotékából kölcsönzünk (van még??) vagy csak megvesszük dvd-n. Legyen szó bármelyikről, a filmezés népszerű, viszont sokszor, ha nem moziba megyünk, csak otthon akarunk valamit megnézni, a legnehezebb feladatunk, kiválasztani mit is nézzünk. Itthon rendszeresen előforduló probléma, hogy 20-30 perc telik el azzal, hogy mit nézzünk meg. Ebben nyújt most segítséget ez a kis bemutató, melynek várható folytatása, ugyanis most csak az elmúlt 1 évből szemezgettem. Rengeteg ilyen témájú film van, úgy gondoltam haladjunk visszafele, tehát kezdjünk a legfrissebbekkel. A választást az IMDb pontszámai alapján hoztam össze, tehát nem az én kedvenceim kerültek fel a listára. Nézzük!

 

Creed – Apolló fia

IMDb: 7.7

Port.hu: 8.1

 

„A film főszereplője Adonis Johnson (Michael B. Jordan) soha nem ismerhette világhírű apját, a nehézsúlyú bajnok Apollo Creedet, aki még az ő születése előtt meghalt. Tagadhatatlan azonban, hogy a box a vérében van, ezért Adonis Philadelphiába utazik, ahol Apollo Creed legendás meccsét vívta az akkor még feltörekvő Rocky Balboa-val. A városba érkezve Adonis megkeresi Rocky-t és arra kéri, hogy legyen az edzője. Bár Rocky ragaszkodik hozzá, hogy ő már visszavonult, meglátja Adonisban egykori riválisa, majd későbbi jóbarátja Apollo erejét és elszántságát. Beleegyezik, hogy a fiatal boxolót a szárnyai alá vegye, még úgy is, hogy az egykori bajnok egy sokkal halálosabb ellenféllel küzd, mint akikkel valaha farkasszemet nézett a ringben. Rocky-val a háta mögött Adonisnak hamarosan lehetősége nyílik megküzdeni a bajnoki címért, a kérdés annyi, hogy képes lesz-e igazi harcossá változni, mire eljön a nagy összecsapás ideje.”

Film leírás: port.hu

 

Eddie, a sas – Eddie the eagle

IMDb: 7.5

Port.hu: 8.4

 

„Ő a tipikus angol hős. Eddie (Taron Egerton) nem igazán ügyes, sőt, első ránézésre kifejezetten kétballábasnak tűnik, viszont nagyon lelkes. És ő az egyetlen, aki síugróként a brit színeket képviseli az 1988-as Calgary téli olimpián.
Így aztán ő lesz a brit sporttörténet egyik legnagyobb legendája: példa arra, hogy nem szabad feladni, hogy érdemes küzdeni, és nem a győzelem a fontos - bár az is nagyon jól tud esni.
Eddie és edzője (Hugh Jackman) a lehetetlent vállalják, és talán valóra is váltják. Egy egykor hatalmas nemzet tőlük várja, hogy újra igazán büszkék lehessenek.”

Film leírás: port.hu

 

Mélyütés - Southpaw

IMDb: 7.5

Port.hu: 7.8

 

„Billy Hope (Jake Gyllenhaal) sikeres bokszoló, karrierje csúcsán van. Azonban amikor elveszti a feleségét egy tragikus balesetben, kislányát pedig elveszi tőle a gyámügy, súlyos és mély depresszióba zuhan. Ahhoz, hogy újra talpra tudjon állni, Tick Williams (Forest Whitaker) edzőhöz fordul, hogy ismét képes legyen ringbe szállni.”

Film leírás: port.hu

 

Sérülés – concussion

IMDb: 7.1

Port.hu: 7.9

 

„A Concussion című filmdráma középpontjában egy amerikai focicsapat áll, melynek játékosai komoly agyrázkódást és súlyos sérüléseket szenvedtek el játék közben. A film azt mutatja be, hogy a maradandó károsodást szenvedett játékosok önhibán kívül keletkezett sérüléseit a Nemzetközi Futball Szövetség hogyan próbálta meg letagadni. “

Film leírás: mafab.hu

 

A program: Egy legenda bukása - The program

IMDb: 6.5

Port.hu: 6.2

 

„Egy ír újságíró meg van győződve arról, hogy Lance Armstrong tiltott szerek használatához folyamodott, hogy kerékpárversenyein jobb teljesítményt nyújtson. A férfi nyomozásba kezd, hogy leleplezhezze a hétszeres Tour de France-bajnokot. “

Film leírás: mafab.hu

Ezek a filmek a szavazatok alapján lettek összeválogatva. Ha láttál egy olyan filmet az elmúlt egy évben, melynek szerinted mindenképpen itt lenne a helye, akkor kérlek írd meg kommentben! Valamint ezzel elkezdődött egy sorozat, ahol minden évből összegyűjtöm az 5 legjobb sportfilmet a pontszámok alapján., ezért azokat a hozzászólásokat is várom, amik nem csak az elmúlt egy évből való filmek! 

Jó filmezést!

Képek: IMDb.com

A bejegyzés trackback címe:

https://fitlife.blog.hu/api/trackback/id/tr748867412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása