Vége. Vége van hát, elmúlt. Vége az álmoknak, a reménykedésnek, a csodának. Ennyi volt? Tényleg csak ennyi? Kérdezhetjük jogosan magunktól, egymástól, valamint a harcosoktól.
Ennyi??
A választ nem tudjuk, nem tudhatjuk.
Száz, sőt ezer számra olvasni a Facebookon és a honlapokon, hogy Szép volt fiúk! Mert tényleg szép volt, ehhez kétség sem fér. Amit véghezvittek az erőn és elváráson felüli volt. Ki számított erre? Nagyon kevesen, szinte senki. Ki gondolta volna a Görögországban elszenvedett vereség után, hogy a pótselejtezőn kapott Norvégiát oda vissza elverjük! Ki?? Nagyon kevesen, szinte senki.
44 év után bejutottunk oda, ahova akkor nem volt kérdés, hogy helyünk van. 44 év! Esélytelenül, szakértők itthon és külföldön egyaránt a csoport utolsó helyére vártak minket, 1 pontnak már örülhetünk – mondták magabiztosan. Ehhez képest úgy kezdtünk, hogy a selejtezőkön legkevesebb gólt kapott Ausztriának kettőt adtunk! Nem mázli volt, hanem megérdemelt győzelem. Utána a masszív Izlanddal döntetlent játszottunk, és nem érdemtelenül! Eddig elkerült minket a szerencse évtizedeken át, úgy nőttem fel én is, hogy a peches csapat, a 80. percig hihettünk egy álomban, ám akkor jött Damoklész kardja és lecsapott ránk az utolsó 5-10 percben és elvette a reményt egy esetleges továbblépéshez. Ezt a kardot mindig más irányította, legyen az Ibrahimovic vagy más lába. Most nem! Most azon az Európa Bajnokságon, ahova megérdemelten kijutottunk, mi volt voltunk a Izland ellen a kard és a végig, az utolsó percekig küzdve lecsaptunk és megérdemelten döntetleneztünk. Aztán az favoritnak tartott Portugália ellen, ahova a jelen kor egyik legnagyobb játékosa játszik, egy gól gazdag és élvezhető örömfocit játszottunk! Mint a grundon! Csoportelsőként továbbjutni onnan, ahol sokak szerint keresni valónk sincs, ez önmagában már siker! Kikaptunk Belgiumtól, akik jelenleg a világranglista 2. helyezettjei? Na és? Jogos nekik az a 2. hely, tényleg ők a 2. legjobbak? Nem. Jogos volt a 0-4? Tényleg ennyivel jobbak voltak? Nem. Az eredmény nem mutatja a meccs képét. Egy laza első félidő után rárontottunk a világsztárokkal teletűzdelt válogatottra és igen is jobbak voltunk! Nincsenek sztárjaink, de harcoltak fiaink! Edzőnk, Storck kénytelen volt változtatni az alakzaton és a védekezést gyengíteni a győzelem érdekében. GYŐZELEM! Mert ez az egy vesztes meccset követően is.
kép:index.hu
Hol nem győzelem az, ahol a játszótéren most a gyerekek focizás közben nem azt kiabálják, hogy én vagyok Messi én meg Ronaldo, hanem, azt, hogy én vagyok Gera, én meg Dzsudzsák, én meg Szalai! És így tovább, mert van tovább! Nem mindenki Messi meg Ronaldo akar lenni, hanem az egyik Dzsukdzsák, a másik Gera, a harmadik Szalai, a negyedik Németh, az ötödik Király, a hatodik Kádár, a hetedik Kleinheisler, a nyolcadik Priskin és tovább mind a 23! Mert tudják a nevüket! Nincs vita azon, hogy ki melyik sztár a kettő közül, mert mindegyik az elérhető és szívvel játszó magyar válogatott játékosa akar lenni! KÖSZÖNÖM! Ezt a saját fülemmel hallhattam és fel se fogtam egyből, kesőbb jöttem rá, hogy ez milyen érték is valójában!
Most vége a láznak, a mámornak, nem öltözünk trikolorba négynaponta és festjük be az arcunkat, de az emlék a szívünkben marad!
kép:nepszava.hu
Sok helyen olvasható, hogy két év múlva Világbajnokság és ott a helyünk. Lehet. De mi van, ha nem? Semmi. Nem kötelező, nincs elvárás a fiúk felé, amit most elértek az is gyönyörű volt és KÖSZÖNÖM! Ha kint lesznek, az egy újabb siker és lehet, hogy most valami elindult, de ne legyünk telhetetlenek!
Még egyszer köszönöm az élményt, amit adtatok.
Köszönöm a libabőrt, amit többször is okoztatok.
Köszönöm azokat a perceket, amikor külföldön jó érzés volt fogadni a gratulációkat.
Köszönöm, hogy együtt lehetett több ezer ember a kivetítők előtt és értetek izgulhatott.
Köszönöm, hogy összehoztátok az országot, ha csak két hétre is.
Köszönöm, hogy a gyerekek a ti bőrötökbe akartak bújnak.
Köszönöm azokat a perceket, melyeket a szeretteimmel, barátaimmal tölthettem, mikor ti értünk harcoltatok!
KÖSZÖNÖM!
Kezdő kép: fourfourtwo.hu
